Igali Gyógyfürdő

Igal, egy kedves, külső Somogy határán megbúvó kisváros, mely hangulatos utcáival, történelmi emlékeivel, vendégszerető lakosaival és messze földön híres gyógyfürdőjével méltán vált népszerű úti céllá a gyógyulni és pihenni vágyó turisták körében. Az Igali-Gyógyfürdő a Dél-  Dunántúl egyik legrégebben működő fürdője, a Balatontól mindössze 40 km-re délre, az M7-es autópályától alig félórányira található.


A 651 m méter mélységből feltörő 81°C-os csodálatos gyógyhatással rendelkező  gyógyvíz, amely rendkívül magas (10.358 mg/liter) oldott ásványi  anyagot tartalmaz, már több mint 50 éve Európa legjobbjai közt van számon tartva. Ezt talán mi sem bizonyítja jobban az elégedetten távozó fürdővendégeknél, hogy számtalan már-már kilátástalannak hitt gyógyulás, baleset utáni felépülés vagy éppen gyermekáldás köszönheti valóságalapját a víz jótékony hatásának. 

Családias hangulatú fürdőnkben minden korosztály megtalálja a számára legideálisabb kikapcsolódási lehetőséget.

A fürdőt évente több mint 150 ezer látogató keresi fel, akik közül sokan külföldről utaznak ide, hogy élvezhessék a csodás környezetet és a páratlan gyógyvíz jótékony hatásait! Igalt az ország egyik legjobb ár-értékarányú családbarát fürdőjeként is emlegetik, nem véletlen, hogy rengeteg fiatal család érkezik nyaralni a településre.

Fürdőnkben rendszeresen tartunk szauna-szeánszokat illetve aqua-zumba órákat, amelyekkel az aktív pihenést kedvelő vendégeinknek kedveskedünk. A hétvégi időszakban a legkisebbekkel gyermek animátoraink foglalkoznak.

Egész évben színes programokkal, kulturális rendezvényekkel és időszakos kedvezményekkel várjuk a hozzánk ellátogató pihenni és gyógyulni vágyókat.

Az igali gyógyvíz

Vize alkáli-kloridos és hidrogén-karbonátos, s a benne lévő jodid-ion miatt a jódos vizek csoportjába sorolják a szakemberek. Magas hőmérséklete és az ásványi anyag tartalma miatt jelentős gyógyító hatással bír: elősegíti a reumás mozgásszervi panaszok és sérülések utáni keringési zavarok, ízületi bántalmak gyógyulását, valamint a krónikus nőgyógyászati bántalmak - vérzési rendellenességek, daganatok, hólyaghurutok és gyulladások - enyhítését, s jótékony hatással van urológiai bajokra és gerincbántalmakra is.

Emellett használják idült hörghurut, melléküreg-gyulladás, gyomor- és bélhurut, savtúltengés, gyomor- és nyombélfekély, valamint aranyér kezelésére is. Ivókúraként anyagcserezavarok, emésztési rendellenességek, bélrenyheség, érsipolyos megbetegedések esetére ajánlják a szakemberek. Jódtartalma miatt sebeket, érsipolyos bántalmakat gyógyít, brómtartalma az álmatlanságtól szenvedőkön segít, fluoridja pedig óvja a fogakat.

A fürdő üzemelteti a Hőforrás Kempinget illetve a Thermal Hotel Igalt. A fürdőbe közvetlen átjárást biztosító kempingben bungalók valamint sátorhelyek várják a vendégeket. A családias hangulatú hotel szintén a fürdő szomszédságában található és 20 jól felszerelt, kényelmes szobával várja kedves Vendégeit.

Az Igali-Gyógyfürdőben igénybe vehető szolgáltatások:

  • Gyógy,- élmény,- strandfürdő
  • Szauna világ
  • Különféle masszázsok
  • Súlyfürdő
  • Tangentor 
  • Csontkovács kezelés
  • Parajdi sófürdő
  • Halpedikűr
  • Hárompályás óriás csúszda
  • Ajándéküzlet
  • Szolárium
  • Gyermekjátszótér
  • Kozmetika, Pedikűr-Manikűr
  • Büfé, borozó
  • Étterem
  • Kerékpármegőrző
  • Sportpályák

A fürdőben 13 medence található, melyek közül a gyermek illetve a termál medencék majd mindegyike különféle élményelemekkel van felszerelve, ezzel téve teljessé a fürdőzők kikapcsolódását. A szauna világban két különböző hőfokú finn illetve két infra szauna, valamint egy merülő medence várja a vendégeket. A pihenést tágas pihenőterek és szépen gondozott, virágokkal tarkított napozóterületek biztosítják.

Beltéri medencék

  • Kettő gyógyvizes medence - ebből egy termálvízzel feltöltött – így gyermekek fürdésére is alkalmas, a másik tiszta gyógyvízzel feltöltött 36-38 °C
  • Élménymedence szabadtéri kiúszóval 32-34°C
  • Gyermekpancsoló élményelemekkel 32-34°C
  • Szauna merülő medence 16-18°C

Kültéri medencék

  • Kettő gyógyvizes medence (részben fedett) 36-38°C
  • Gyógyvizes élménymedence 36-38°C
  • 33x16 m-es úszómedence 25°C
  • Castiglione medence 25°C
  • Három különböző mélységű, élményelemekkel felszerelt gyermekmedence 30°C
  • 50 m-es hárompályás óriáscsúszda

Az aktuális árakról, programokról és nyitva tartásról a www.igal.hu oldalon található bővebb információ.

Gyógyászat:

A fürdő területén reumatológus szakorvos rendel és képzett egészségügyi személyzet segíti a mielőbbi gyógyulást. 

Gyógyászati szolgáltatásaink: medencefürdő, kádfürdő, különféle masszázsok (frissítő,- gyógy,- nyirok,- lávaköves) köpölyözés, tangentor, súlyfürdő.

FIZETÉSI LEHETŐSÉGEK:

  • Bankkártya és SZÉP Kártya elfogadása
  • A belépőjegy tartalmazza a szauna világ, élménymedence és a csúszda használatát.

ELÉRHETŐSÉG

7275 Igal, Rákóczi tér 30.
Tel/Fax: +36/82-573-058, +36/82-372-286
E-mail: igaligyogyfurdo@gmail.com
Web: www.igal.hu